A túlélők viszontagságai

Felemás amnesztia

Magyarországon az internálásoknak és a kényszerlakhely-kijelölésének a Nagy Imre-kormány vetett véget, de a deportáltak tulajdonképpen csak kegyelmet kaptak, mintha bűncselekményt követtek volna el és ezért nem mondták ki, hogy deportálásuk jogtalan volt. Ennek következtében nem kaphatták vissza többé lakásaikat, ingatlanjaikat és a legtöbb esetben még eredeti lakóhelyükre sem térhettek vissza. Egy ideig még ezután is rendőri felügyelet alatt állottak és nem rendelkezhettek perbeli jogképességgel. Erdei Ferenc igazságügy miniszter a megyei bíróságok elnökeinek kijelentette:

„…hogy a szocialista törvényesség szellemében az eddig tapasztalt opportunista és liberális ítélkezéssel ellentétben következetes, határozott s az eddiginél keményebb ítéletekkel kell biztosítani az osztályellenség minden támadásának visszaverését…”valami

A bíróságoknak tehát el kellett utasítaniuk minden olyan keresetet, amely valamilyenféle elvett tulajdon visszaszerzésére, vagy bármilyen csekély összegű kártérítésre irányult volna. Gyekiczky Tamás szerintvalami ezért is módosították a Polgári eljárásjogi törvényt, hogy az ilyen keresetleveleket a bíróságok idézés nélkül el tudják utasítani. Pp. 130. §. F pontja szerint „…a felperes követelése idő előtti , vagy – az elévülés esetét ide nem értve – bírói úton nem érvényesíthető, illetőleg a keresettel érvényesített jog nyilvánvalóan alaptalan.” A volt deportáltak még akkor jártak a legjobban, ha mélyen hallgattak a velük történtekről. Ennek ellenére még gyermekeik, unokáik is 1989-ig másodrendű állampolgároknak számítottak. Akadályozták őket a továbbtanulásban, a karrier építésében.

A következő csalódás sokukat a rendszerváltozáskor érte, hiszen ekkor sem kapták vissza jogos tulajdonukat, hanem csak ún. kárpótlási jeggyel rendezték el a jóvátételt. Különösen az dühítette őket, hogy azok, akik önkényesen, törvénytelenül, gyakran erőszakkal sajátították ki ingatlanaikat, azok a piaci ár töredékéért vásárolhatták meg azokat 1989-ben.