Akik letagadták a gulágot

Nyugaton, néhány elszigetelt hangtól eltekintve zavart csönd vette őket körül, amíg fennálltak a büntető és kényszermunka táborok.

Legjobb esetben kicsinyítették a tényeiket, enyhítették nagy szigorukat: akik írtak róluk, rossz érzéssel és lelkiismerettel írtak róluk, senki nem akart az antikommunizmus „bűntársa” lenni. A nyugati „mérvadó” értelmiség személyes tapasztalat hiányában csak a hivatalos szovjet propagandára támaszkodva alkotott véleményt a szovjet rendszerről. A tisztánlátást erősen befolyásolta a mind erősebbé váló liberális szemlélet és a nemzeti szocializmus, a „nácik” elleni intellektuális harc.

Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc ténye azonban válságba sodorta a szovjetek nyugati szimpatizánsait, első sorban az olasz ás francia kommunista pártot, amelyek az események hatására fel is oszlottak. A jelenlegi politikai csatározásokat tekintve, még hosszú ideig várhatunk arra, hogy a liberális értelmiség teljes mélységében fel-és elismerje a milliós áldozatokat követelő Gulág rendszer emberellenes voltát.

Hollander, Paul: Politikai zarándokok: nyugati értelmiségiek utazásai a Szovjetunióba, Kínába és Kubába, 1928-1978. Budapest, Cserépfalvi, 1996.