Az elfogás

A kényszermunkatáborokba sokféleképp bekerülhetett az egyszerű polgár.

Ha a szovjet Vörös Hadsereg nem tudott annyi hadifoglyot ejteni, amennyit elvárt a GUPVI, akkor civileket vittek. Ha hadifoglyot nem, hát rendőrt vittek. Azon is volt egyenruha… Ha rendőr nem volt, civileket vittek. Akkor is civileket vittek, ha női munkára kellett az „emberanyag”… A nő is civil.

Az elfogásra bárhol sor kerülhetett. Volt, akit az utcán, munkahelyére menet fogtak el, volt, akit onnan hazafelé tartva. Nem volt szempont, hogy fiatal-e, vagy idős, lényeg, hogy a létszám meglegyen. Kellett az „élőerő”. A GUPVI falánk volt. Akkor is kellettek a munkás kezek a kényszermunkatáborokba, amikor már véget ért a háború. Hadifoglyok híján akkor már csak civileket vittek. Szibériába. A fagyba. A halálba.

Volt, akit megállítottak az utcán és bezsuppoltak egy teherautóba. Vidéken inkább „Málenkij robot ”-ra vittek civileket. De magyarországi internálótáborokból is kerültek foglyok a szovjet megsemmisítőtáborokba.