Hadifoglyok és civilek

A Hadifoglyok és Deportáltak Táborainak Főigazgatósága, a GUPVI 1939-ben  340 nagy és 4 ezer kisebb munkatábort hozott létre. Egy 1943-ban hozott törvény lehetővé tette, hogy a hadifoglyokat 15-25 év kényszermunkára is elítélhessék. Még ebben az évben megkezdődött a Wehrmacht nyugati területekről történő kiszorításával a német hadifoglyok és a Vörös Hadsereg által megszállt területeken elfogott hadifoglyok, valamint ártatlan polgári lakosok elhurcolása.

Ebben az időben a Szovjetunióban élők nagy százaléka folyamatosan börtönben, vagy munkatáborokban élt. Egyrészt a szocialista-kommunista tervgazdaság olcsó munkaerőt igényelt, másrészt a rendszer a  megfélemlítésre is szolgált. A kemény fizikai munka, az őrök brutalitása, az állandó éhezés és a rossz időjárás miatt a foglyok halálozási aránya átlagosan a 80 %-ot is elérte.

A „fénykorában” közel 6 ezer fogoly-, kényszermunka- és büntetőtáborban 25-30 millió ember lelte halálát.

A szovjet GULÁG-rendszerrel először a magyar hadifoglyok és a nemzetközi jogot megsértve elhurcolt polgári személyek ismerkedtek meg. Ők nem hadifogolytáborokba, hanem munkatáborokba kerültek, bár a Hágai Egyezmény alapján a hadifoglyok munkavégzése csak bizonyos feltételek betartása mellett lett volna lehetséges. Közel 600.000–640.000 magyar állampolgár került a szovjet lágerekbe. A kegyetlen fogságban egyes kutatók 270–370 ezer főre teszik az áldozatok számát. Az életbenmaradottak többsége 1951-ig hazajöhetett, de még 1955–1956-ban is ezrével érkeztek vissza Magyarországra.valami A visszatérteket a magyar hatóságok kvázi büntetett előéletű személyekként kezelték, és nem terjesztették ki rájuk a hadigondozás egyetlen formáját sem.valami