A különböző típusú táborok

A gulág tábor rendszerében három tábortípust különböztettek meg: 1. a hadifogolytáborokat, 2. a kényszermunkatáborokat és 3. a javító-nevelő táborokat.

A szovjet táborrendszert 1918-ban a nagy októberi forradalom után hozták létre. E modellt másolták a II. világháború alatt a Németország által létesített koncentrációs táborok és azt követően a szovjet érdekszférához tartozó országok kényszermunkatáborai. A GULAG betüszó, az orosz Glavnoje upravlenyije iszpravityelno-trudovih lagerej (Javítómunka-táborok Főigazgatósága) elnevezés rövidítése. Az idők során a “GULAG” szó már nemcsak a koncentrációs táborok igazgatóságára utal, hanem egyszersmind magát a szovjet rabszolgamunka rendszerét jelentette, annak minden változatát: a munkatáborokat, a büntetőtáborokat, a köztörvényes és politikai foglyok táborait, a női táborokat, a gyermektáborokat, az átmeneti táborokat. A „GULAG” még tágabb értelemben a szovjet elnyomó rendszert jelenti, letartóztatást, kihallgatást, utazást a fűtetlen marhavagonokban, a kényszermunkát, a családok szétzúzását, a száműzetésben töltött éveket, a korai és szükségtelen halált. A koncentrációs táborokba nem azért zárták az embereket, mert valamit elkövettek, hanem azért, mert azok voltak, akik.

A XX. századi diktatúrák közül szinte mindegyik alkalmazta a koncentrációs táborokat, mint speciális szabadságvesztés-büntetést. Lenin már 1917 decemberében kijelentette, hogy be kell vezetni a kényszermunka-büntetést a sztrájkoló hivatalnokokkal szemben.valami Ezután egyre több parancsban és utasításban jelent meg a koncentrációs tábor kifejezés. Lenin 1918. augusztus 10-én elrendelte:

„a kulákokat, pópákat, fehérgárdistákat és más kétes elemeket koncentrációs táborokba kell zárni a városokon kívül”.valami

A Népbiztosok Tanácsa 1918. szeptember 5-i dekrétumában utasítást adott arra, hogy az osztályellenséget „koncentrációs táborokba kell zárni”. 1919. február 17-én az Oroszországi Föderáció Szovjetjének központi végrehajtó bizottsága ténylegesen a Csekának adta az ellenség és az ellenforradalmárok koncentrációs táborokba való internálásának jogát. A polgárháború befejeződése után kezdték a táborokban lévő fogva tartást egységesen szabályozni.

A húszas évek végén kezdett kialakulni a GULAG valódi arca. Egyre több tábort alapítottak. Nem különítették el a politikaiakat a köztörvényes bűnösöktől, sőt ez utóbbiak lettek a táborok rettegett kápói. Ekkortól ismerték fel a táborrendszer gazdasági hatását:valami 1929-től a GULAG már a túlfeszített népgazdasági terv részévé vált. A fogvatartottak száma 1938-ra meghaladta a kétmilliót, miközben a személyi állományának kb. 25%-a pusztult el évente. 1950-ben érte el létszámának maximumát, a 2.500.000 főt.

Magyarországon 1945-ben és '46-ban minden vármegye székhelyén működött egy-egy internálótábor. 1947-től azonban megszüntették a vidéki és a budapesti kerületi internálótáborokat és egyetlen országos központi internálótábort alakítottak ki, amely kezdetben a Buda-Dél internáló- és gyűjtőtábor volt, amelyben esetenként nyolc–tízezer személyt, köztük több száz gyermeket is fogva tartottak. A Buda-Dél internáló- és gyűjtőtábor felszámolása után a politikai okból fogva tartottakat a kistarcsai táborba vitték. Ekkor már az internáltak egyre nagyobb részét tették ki a Révai József által „reakciósnak” nevezettek. Illetve azok, akik ugyan letöltötték a rájuk kiszabott börtönbünzetést, de az ÁVO úgy ítélte meg, hogy szabadon engedésük „a fennálló demokratikus államrendre nézve aggályos.” 1948. szeptember 6-án megalakult a Belügyminisztérium Államvédelmi Hatósága, az ÁVH és a Jogi és Börtönügyi Főosztály, majd a Vizsgálati Főosztály vezetése alá helyezték az ÁVH börtöneit és internálótáborait.valami Ekkortól vált általánossá az a gyakorlat, hogy akit valamilyen okból nem akartak bíróság elé állítani, azt internálták. A kiválasztás alapja sok esetben kideríthetetlen és irracionális volt.

A kényszermunkát végző rabok száma 1950-ben 18ezer, míg 1953-ban 34ezer fő volt. A leghírhedtebb kényszermunkatábort Recsk község határában, a Mátra északi részén, a Csákánykő hegy lábánál hozták létre. A fogvatartottak állandó létszáma kb. 1200 fő volt, akik a maguk építette fűtetlen barakkokban laktak, elhasznált katonai ruhába öltöztetve követ fejtettek, törtek és szállítottak; őreik veréssel ösztönözték őket a terv teljesítésére. Az ÁVH-s bánásmód, az elégtelen élelmezés, a 14-16 órás munkaidő, a csak csalással teljesíthető munkanormák s a rendszeres kínzások miatt kb. 109 rab pusztult el. A szabálysértő rabokat napokig kenyéren és vízen tartva, térdig vízben gödörbe állítva vagy gúzsbakötéssel fegyelmezték - pl. Benkő Zoltán recski rekorderként 111 (!) órát töltött gúzsba kötve. A gúzsbakötésről, vagyis a kurtavasról a Recsken raboskodott Erdey Sándor írja:

„A rabnak mindkét kezét előre kellett nyújtania, a nyitott tenyereknek egymással szembe kellett néznie. A nyitott tenyereket a csuklónál vastag spárgával összekötözték. Ezután úgy kellett leülni, hogy a két térd az összekötözött kezek közé kerüljön. Ekkor a két térdkalács alá egy söprűnyelet dugtak úgy, hogy a szorosan összekötözött csuklókat a karokkal a térdek alá feszítették. A csuklókat szorosan összekötő zsineg mélyen belevágott a húsba, elszorította az ereket, a felhúzott térdeket rögzítő söprűnyéltől pedig az egész alsótest elzsibbadt. Leírhatatlan szenvedés következett. Mindenki már tizenöt perc után levegőért kapkodott, majd rendszerint eszméletlen ájulás következett. Ezt az önkívületbe esést nem tűrték a kegyetlen őrök, egy vödör vízzel visszakényszerítették az áldozatot a szomorú valóságba és kezdődött minden előröl.”valami

A deportáltak barakkjai

A deportáltakat többnyire teljesen más célra épült mezőgazdasági épületekben összezsúfoltan őrizték, pl. barakkokban, istállókban, juhhodályokban, kukoricagórékban, tyúkólakban, disznóólakban, gépszínekben, vagy kulákok épületeiben. Mivel az építmények „lakhatóvá” tétele a kitelepítettek feladata volt, kezdetben a szabadban laktak. Lakásviszonyaik a legtöbb helyen nem feleltek meg a legelemibb körülményeknek sem. A higiéniát nélkülöző istállókban különösen télen nem tudtak mosakodni, tisztálkodni. A legtöbb helyen nem volt megfelelő fűtés sem. A rossz elhelyezés és fűtetlen lakhelyek miatt sokan megbetegedtek, de a gyengélkedőknek nem jutott külön betegszoba. Voltak, akik öngyilkosok lettek, vagy nem bírván a körülményeket meghaltak. A holttesteket a pusztában jeltelen sírokba temették el, hogy ne maradjon nyoma.

Nem engedélyezték még a kisgyermekek rokonokhoz való költözését, azzal az indokkal, hogy akkor a felnőttek könnyebben szánhatják rá magukat arra, hogy elszökjenek. Különösen tragikus sors jutott a csecsemőknek, akiket pl. októbertől májusig, meleg víz hiányában nem tudtak fürdetni, megfelelően tisztába tenni.valami

A deportáltak őrzése

A deportált családok rendőri őrzését az erre a célra szervezett különleges „K” őrsök látták el, a számukra kiadott különleges utasítás alapján. Ezek az őrsök Hajdu- Bihar megyében szervezetileg közvetlenül a megyei rendőrkapitányságnak, míg Szolnok megyében az illetékes járási kapitányságnak az alárendeltségébe tartoztak. A „K” őrsök munkáját Hajdu- Bihar megyében a megyei kapitányság igazgatásrendészeti, valamint őrszolgálati osztálya irányította és ellenőrizte, míg Szolnok megyében ezt a feladatot a járási kapitányság őrszolgálati és igazgatásrendészeti előadója látta el.valami A K őrsök rendőrei idomított kutyákkal végezték az őrszolgálatot. Többször is előfordult, hogy a kutyákat még 12 éven aluli gyerekekre is ráuszították, amivel maradandó sérüléseket és idegkárosodásokat okoztak.