A szovjet típusú diktatúra terrorja

Előzmények

A Szovjetunió – a Lenin és Sztálin által kialakított totális diktatúra hivatalos álláspontja szerint – teljes mértékben szakított a múlttal, a cári rendszerrel. Valójában az 1920–1930-as években létrehozott politikai berendezkedésnél meghatározónak bizonyultak a régi orosz politikai kultúra mélyen gyökerező elemei.1 Az orosz történelemből kimaradt a liberalizmus, az individualizmus, a polgárság és a kapitalizmus diadala. A birodalom alattvalói nem rendelkeztek polgári szabadságjogokkal, sajtó-, szólás-, vallás-, egyesülési és gyülekezési szabadsággal.

Politikai pártok, mozgalmak legálisan nem működhettek. A belső útlevélkényszer, a röghöz kötés, az emberek mozgásának és lakóhelyének ellenőrzése hozzátartozott a mindennapos gyakorlathoz. Oroszországban a szabadságot az anarchiával azonosították. A cári titkosrendőrség, az Ohrana igyekezett mindenfajta ellenzéki gondolkodást csírájában elfojtani. Amennyiben ez nem sikerült, az ellenszegülőket bebörtönözték vagy Szibériába száműzték. A jogi hagyomány és jogérzet is hiányzott Oroszországban. Míg Nyugat- és Közép Európában a jogot az erkölcs természetes kiegészítőjeként, a társadalom egyik szilárd alapjaként fogták fel, addig a cári rendszerben egyszerű végrehajtási aktusként tételezték.

A törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat nem választották el egymástól. Szinte minden jogszabályt a közigazgatás alkotott, amely aztán értelmezte és végrehajtotta a saját normáit. Azt is természetesnek tekintették, hogy az uralkodó a jogszabályok felett áll.valami

Térkép

Az I. világháború folyamán a hadviselő államok belső berendezkedése bizonyos militáns „állami szocializmus” képét öltötték fel. A hadsereg, mint bürokratikus, hierarchikus szervezet állam lett az államban. A nemzetközi forgalom hiánya és a készletek apadása miatt szükségszerűen állami elosztást, jegyrendszert vezetnek be. A kormány az árakat központilag szabályozta, a fölöslegesnek ítélt készleteket lefoglalta és a termelést állami ellenőrzés alá vonta. Mindenkit a háborús győzelem érdekében – még a civileket is – katonai igazgatás alá vontak. A munka egyre inkább kényszerjellegűvé vált. A Kommunista Kiáltványban leírtaknak megfelelően a hadifoglyokat is dolgoztatták. Az élet és vagyon értékei devalválódtak. A fronton lévő milliós hadsereg tagjai eldurvultak, a hátországi lakosság elszegényedett, egy szűk csoport ellenben meggazdagodott. Egyre nagyobb lett a felháborodás a lelkiismeretlen spekuláció miatt. Ez a közhangulat is a diktatórikus megoldásokat erősítette. A jogilag rendezett állami berendezkedés, gazdaság és politika teljesen háttérbe szorult.valami

Térkép

A szovjet típusú diktatúra fogalma

A totális diktatúra meghatározásánál először is tisztáznunk kell, hogy egy önálló és jogilag végleges közjogi rendről van szó, nem pedig egy kivételes állapotról, amelyet az alkotmány rendelkezései értelmében meghatározott feltételek mellett csak háború vagy valamilyen rendkívüli helyzet esetén vezetnek be, s amint ez a rendkívüli helyzet megszűnik, visszaállítják az alkotmányos rendet. valami Tehát a totális diktatúra új, önálló közjogi kategória, amelyben – a Szovjetunióban 70 éves, Magyarországon 40 éves regnálása alatt – semmi olyan immanens mozgástendenciát nem tapasztalhattunk, ami a fennálló rendszer gyökeres megváltoztatására utalt volna. valami A totális diktatúra egyébként is megreformálhatatlan, zárt rendszer. Ezt jól bizonyítják az erre irányuló elvetélt kísérletek. valami A reformok következetes elutasítása nem politikai tévedés volt, hanem a rendszer logikájából következett. valami

A szovjet típusú diktatúra egyik legfontosabb jellegzetessége, hogy egy szűk hatalmi elit a modern, 20. századi igazgatási technika alkalmazása révén tudta kialakítani a totális diktatúrát. A társadalmi uralom olyan formája jött létre, amely semmilyen korlátozást nem tűrt el, az élet minden területét ellenőrzése és irányítása alá akarta vonni. valami

A hatalomgyakorlás a politikai rendszer minden szférájában nyers, kendőzetlen és kontrolálhatatlan diktatórikus kormányzásban jelent meg. Ez a kizárólagosság szükségképpen a társadalom autonóm politikai mozgástereinek teljes kiiktatásához vezetett, amelyet úgy tudtak elérni, hogy az uralomgyakorlás technikáját leegyszerűsítették. A hatalommegosztás elvét tagadva, a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói hatalmat egy kézben összpontosították, és egy hierarchikus, rendkívül centralizált államszervezetet építettek ki, amelyet az állampárt irányított és ellenőrzött. Így az egyes állam- és pártfunkciók összefonódtak.

A központi hatalom az élet minden, még a korábban a politikától távol eső részét is irányítani kívánta. valami A politika, a gazdaság, a társadalom, a kultúra vonatkozásában minden kérdést egy szűk elit döntött el, amelynek élén egy korlátlan hatalommal bíró diktátor, a „főtitkár” állt. valami A Szovjetunió Kommunista Pártja XVII. kongresszusán (1934. január 16.–február 10.) a főtitkárt már nem is választották. valami

A bolsevik típusú párt a hatalomkoncentráció és a totális diktatúra biztosítékaként működő szervezet lett. A párt – mint államilag tételezett jogszabályok felett álló testület – az egész államszervezetet, illetve a társadalom minden szféráját ellenőrzése és irányítása alatt tartotta.

A társadalom, az állam, de még a párt feletti totális ellenőrzést is egy terrorisztikus eszközöket is alkalmazó titkosrendőrség gyakorolta, amely a tényleges ellenségen túl a potenciális és önkényesen kiválasztott ellenfeleket is likvidálta. A totális diktatúrában a félelem pszichózisa a hatalomkoncentráció fenntartója és újratermelője. A politikát kriminalizálták és bárkit, bármilyen ürüggyel (még a legfelsőbb vezetők közül is) felelősségre lehetett vonni, akár halálra is lehetett ítélni. valami

Az uralkodó elit irányította szinte minden részletre kiterjedően a gazdaságot, a termelést és az elosztást. A történelem során nem volt mégegy uralmi rendszer, amely az anyagi juttatások és a szankciók ilyen széles körű rendszerét alkalmazta volna.

Az uralkodó elit rendelkezett a hír és az információ monopóliumával. Kezében tartotta a tömegkommunikációt és a propagandát.

A többnyire marxizmus-leninizmusnak nevezett ideológiát, mint egyfajta „államvallást” kényszerítették rá a lakosságra. valami Az óvodától az egyetemig, a felnőttoktatástól a médiáig mindenhol a hivatalos tanokat sulykolták az emberek fejébe, mint olyan tanokat, amelyek minden kérdésre választ adnak és egyben megoldják az emberiség problémáit. Azt állították, hogy a kommunista párt a „proletariátus élcsapata”, és hogy a kommunista (szocialista) rendszer Marx és Lenin elképzelései szerint építi fel a „tökéletes társadalmat”, ahol mindenki „szükségletei” szerint fog hozzájutni a földi javakhoz. Valójában sohasem a proletariátus, hanem a pártelit (nomenklatúra) gyakorolta a hatalmat. Még ha el is hinnénk, hogy a párt vezetői a proletáriátus érdekében kormányoztak, az is csak olyan mitológiai formában történhetett volna, mint ahogy „XIV. Lajos közvetítésével Isten uralkodott” Franciaországban.

A totális diktatúra nemcsak terrorizálta a társadalmat, hanem megpróbálta a saját érdekeinek megfelelően átalakítani. A lakosságot militarizálták és atomizálták. Meg akarták semmisíteni a társadalom szerves, alulról fölfelé való szerveződését, önálló létét, a civil társadalmat. Ezért megpróbálták felszámolni az egyházakat, a vallásosságot. Betiltották a pártokat, egyesületeket, a civil mozgalmakat és szervezeteket. Igyekezetek meggyengíteni a családot, gyengíteni a tradíciókat, a régi szokásokat, a szülőföldhöz való kötődést, a nemzeti érzést.

Mindezekből következett, hogy a szovjet típusú diktatúra 70 év alatt nem volt képes emberhez méltó társadalmi körülményeket teremteni. Az egyént gúzsba kötötték, szinte börtönbe zárták. Otthonában, a munkahelyén, az iskolában, de még a magánéletében is korlátok vették körül. Nem lehetett szabad. A hatóságok, illetve „önkéntes” segítőik folyamatosan szemmel tartották, ellenőrizték. Arra nézve, hogy ez a rendszer milyen hatást gyakorolt az egyéni kezdeményezőképességre, elég csak az Egyesült Államok elnöke szakértőjének, Zbigniew Brzezinskinek a véleményére hivatkozni, aki szerint a hatalmas Szovjetunió 74 éves fennállása alatt nem produkált egyetlen találmányt sem.

A cél az volt, hogy mindenkit félelemben tartsanak. Ezt az elvet Nyikolaj Krilenko a Szovjet Igazságügyi Népbiztosság vezetője fogalmazta meg: „Nem csak a bűnösöket kell kivégeznünk. Az ártatlanok kivégzése még nagyobb hatást fog gyakorolni a tömegekre.” Cseka-különítmény , amelyet N. A. Bulganyin, a Szovjetunió későbbi miniszterelnöke vezetett, az alábbi eligazítás alapján lövetett agyon 57 embert:

„Mi nem egyes személyek ellen viselünk hadat. A burzsoáziát írtjuk ki, mint osztályt. Ha nyomoznak, ne irományok és bizonyítékok után kutassanak, hogy mit tett vagy mondott a vádlott a szovjet hatóságok ellen. Először is azt kérdezzék tőle, hogy melyik társadalmi osztályhoz tartozik, milyen származású, milyen nevelésben, oktatásban részesült, mi a foglalkozása?” valami

A pétervári szovjet elnöke, G. J. Zinovjev ugyanezt az elvet konkrét számadatokban fejezte ki:

„… a százmilliós szovjet-orosz lakosságból 90 milliót magunk mögé kell állítani. Ami a maradékot illeti, nekik nincs mit mondanunk. Őket meg kell semmisíteni.”valami

Menet a munkába rajz (forrás: gulaghistory.org) Molotovi barakk 1946-ban (forrás: thegulag.org) Nők és gyerekek a gulágon (forrás: internet) Rab csillét tol a kolimai táborban (forrás: thegulag.org) Szolzsenyicin rabként (forrás: veteranstoday.com)

Kapcsolódó videók: